Sziasztok! Meghoztam az első fejezetet, amit a férfi főszereplő szemszögéből írtam. Megtörténik az első találkozás Lena és Kyle között, ahogyan a lány betegségét is megismerhetjük kicsit közelebbről. Köszönöm szépen az eddigi feliratkozókat, kommenteket és pipákat. Nagyon örülnék, ha megírnátok a véleményeteket a fejezetről. Kellemes olvasást!:)
Violet
1.fejezet
„Az Ördög létezik.
És nem egy vörös férfi szarvakkal és patákkal, hanem gyönyörű.
Egy bukott angyal és egyszer Ő volt Isten kedvence”
2014.05.03.
Kyle Spencer
Mindig, ha sikerül elaludnom,
ugyanazt álmodom. Az iskola folyosóján sétálok a kezemben egy automata
fegyverrel. Rezzenéstelen arccal nyitok be a tantermekbe és zúdítok golyózáport
a bent lévőkre. Nem érdekel, ha akadnak túlélők. Sorra haladok a termeken, s
könyörtelenül végzek a diáktársaimmal. Nem hat meg se a sírásuk, se a
könyörgésük, de a haláluk sem okoz örömöt. Nem tudom, miért csinálom,
egyszerűen úgy érzem, hogy meg kell tennem. Úgy érzem, ölnöm kell, mert csak
így érezhetem magam igazán élőnek. Miután végigsétáltam az intézményen,
hazaindulok mintha semmi sem történt volna. Nem tudom hány embert öltem vagy
sebesítettem meg, csak azt tudom, hogy nem hagyok mást magam után csak
szenvedést és fájdalmat.
A rémálomból a fülsértő reggeli
ébresztő rántott ki. Ahogy kinyitottam a szemeimet fehér falak bámultak vissza
rám. Már lassan három éve ébredek minden reggel ugyanerre a kilátásra. Csoda,
hogy eddig nem őrültem bele ebbe a steril környezetbe. Igaz, hogy tiltja a
szabály, de én teleaggattam a falamat különféle rajzokkal, amiket a szabad
foglalkozáson szoktam készíteni. Mindegyik kép fekete-fehér és halottakat
ábrázol. A kedvencem a legfrissebb alkotásom, amin egy fiatal középhosszú hajú
lány van, aki egy kádban fekszik felvágott erekkel és égő cigarettával a
szájában.
Gyönyörű.
Sajnos nem gyönyörködhettem sokáig benne, mert az egyik felügyelő már nyitotta is az ajtómat.
Gyönyörű.
Sajnos nem gyönyörködhettem sokáig benne, mert az egyik felügyelő már nyitotta is az ajtómat.
- Mozgás, Spencer! Elég régóta
itt rohadsz már ahhoz, hogy tudd a rendet. Vagy azt akarod, hogy
emlékeztesselek rá? – egy szadista vigyor jelent meg a férfi arcán, miközben
megütögette az oldalára csatolt gumibotot.
- Nem kell Frank, köszönöm.
Tökéletesen emlékszem a múltkori leckére – jelent meg egy műmosoly az arcomon,
miközben felálltam az ágyamról. Éles fájdalom nyilallt a hátamba, de nem adtam
volna meg a felügyelőnek azt az örömöt, hogy lássa a szenvedést az arcomon. Pár
nappal ezelőtt elég komoly verést kaptam a Frank féle bandától. Nem az volt a
baj, hogy édességet loptam a konyháról, hanem az, hogy elkaptak. Sebaj, legközelebb
majd ügyesebb leszek.
Kisétáltam a folyosóra és
csatlakoztam az étkező felé tartókhoz. A helyiség bejáratánál beálltam a sorba,
hogy megkapjam a napi gyógyszeradagomat. Miután megkaptam a kis műanyag
pohárkát, egyből lehúztam a tartalmát. Már rég elveszítettem a fonalat, hogy
mikkel tömnek. Bármit is veszek be az biztos, hogy szart sem érnek.
Egyedül reggeliztem, mint
mindig. Persze megtehetném, hogy odaülök valaki mellé, de nem igazán vonz az
itteni tökkelütöttek társasága. Megvagyok én egyedül is. Egyáltalán nem siettem
az evéssel, miután végeztem pedig a társalgó felé indultam, hogy ott várjam meg
még beszólítanak vizsgálatra. Zsebre tett kezekkel, fütyörészve sétáltam. Nem
zavartattam magam, hogy úgynevezett külsősök is vannak itt, tehát olyanok, akik
nem az intézmény lakói, csak idejárnak kezelésre vagy szakmai gyakorlatra. Mivel
amióta itt vagyok még nem támadtam meg senkit és verekedést sem provokáltam,
ezért szabadon járkálhatok az intézményben az az aprócska tény ellenére is,
hogy tömeggyilkos vagyok. Vagyis annak tartanak, de én nem emlékszek arra, hogy
több tucat embert megöltem volna. Az csak egy folyton visszatérő álom, semmi
több.
Mondjuk, szívesebben tölteném a
szabadidőmet a pszichopatáknak elkerített részlegben. Velük mindig is jobban
megtaláltam a közös hangot, mint az itteni gyógyegerekkel.
Ahogy befordultam az egyik folyosón teljes lendülettel nekem rohant egy lány. Igaz, én sem figyeltem magam elé, de ő még inkább nem, mert folyamatosan a háta mögé tekintgetett, mintha menekülne valaki elől. A becsapódás ereje nem lökött ki az egyensúlyomból, de ahhoz elég volt, hogy háttal nekizuhanjak a falnak. Reflexszerűen a kezeimet a lány dereka köré fontam és magamhoz rántottam, nehogy visszapattanjon a lendülete miatt és a földön kössön ki. Világosbarna hosszú haja volt, a nagy őzikeszemei vörösek voltak a sírástól, az arca nedves volt a könnyeitől.
Ahogy befordultam az egyik folyosón teljes lendülettel nekem rohant egy lány. Igaz, én sem figyeltem magam elé, de ő még inkább nem, mert folyamatosan a háta mögé tekintgetett, mintha menekülne valaki elől. A becsapódás ereje nem lökött ki az egyensúlyomból, de ahhoz elég volt, hogy háttal nekizuhanjak a falnak. Reflexszerűen a kezeimet a lány dereka köré fontam és magamhoz rántottam, nehogy visszapattanjon a lendülete miatt és a földön kössön ki. Világosbarna hosszú haja volt, a nagy őzikeszemei vörösek voltak a sírástól, az arca nedves volt a könnyeitől.
- Jól vagy? Nem ütötted meg
magad? – néztem egyenesen a barna szemeibe, ő is viszonozta a pillantásomat,
olyan tekintete volt, mintha egyenesen a lelkembe látna. Nem válaszolt a kérdésemre
és én sem mondtam mást, csupán szótlanul néztünk egymásra. A szépsége teljesen
lenyűgözött, a testünk szorosan egymáshoz simult, a szívem hevesen kezdett
verni, már nagyon rég éreztem ilyet. Igaz, hogy még egy szót sem váltottunk, de
én már akkor tudtam, hogy a lány különleges számomra. A pillanatot egy erős
férfihang törte meg.
- Lena! Lena! Állj már meg! –
amint a lány is meghallotta a hangot a szemeibe páni félelem kúszott és
ügyetlenül megpróbált elhúzódni tőlem, de nem volt elég gyors, mert mielőtt elléphetett
volna az ingerült hang tulajdonosa megállt mellettünk. Csak pár évvel lehetett
idősebb nálam, az arca ki volt pirosodva a futástól. Úgy nézett ki, mint aki
egy ideje üldözi már a lányt. – Te meg mégis mit képzelsz magadról? És mit
csinálsz itt ezzel a kriplivel? – ordított ránk, miközben elrántotta rólam a
lányt és erősen megrázta. A lány szemeiből újra potyogni kezdtek a könnyek, de
egy hang sem jött ki a torkán. Nem kellett agysebésznek lennem ahhoz, hogy
rájöjjek arra, hogy a köztük lévő kapcsolat nem lehet valami rózsás. Tudtam,
hogy semmi közöm sincsen hozzájuk, de úgy éreztem, hogy meg kell védenem a
lányt.
- Nem kellene ilyen durván
bánnod vele – a hangom teljesen nyugodt volt, egyenesen a férfi szemeibe
néztem. Fizikailag sokkal nagyobb fölényben volt, de én mindig is a
félelemérzet híján voltam. Emiatt nincs olyan dolog, amire ne lennék képes. A
tag nem szólt egy szót sem, csak haragosan bámult rám és egyik pillanatról a
másikra behúzott nekem. Az ütés ereje a földre vitt, a szám felszakadt, de a
tompa fájdalom legkisebb jelét sem mutattam.
- Nem kellene beleütnöd az
orrod mások dolgába – több arroganciával a hangjában nem is mondhatta volna.
Karon ragadta a lányt és elvonszolta abba az irányba, amelyből érkeztek. Le sem
vettem a szemeimet a lányról, miközben elráncigálta a férfi, ő is viszonozta a
pillantásaimat és óvatosan integetett, mielőtt befordultak volna a következő
folyosóra. Feltápászkodtam a földről, majd bementem a dokim rendelőjébe.
- Üdv – vetettem oda neki,
közben helyet foglaltam a fekete bőrkanapén.
- Helló, Kyle – köszönt Dr. Arden,
miközben kikereste az egyik fiókjából az én mappámat. – Mi történt az arcoddal?
Verekedtél valakivel? – kérdezte mindenféle kertelés nélkül. Folyamatosan
pásztázta az arcom érzelmek után kutatva, de mint mindig, most is közömbös
arckifejezés bámult vissza rá.
- Nem nevezném verekedésnek. Én nem ütöttem vissza – válaszoltam egyhangúan, de kár volt, mert azonnal jött a pszichiáter szarságával és kombinálni kezdte a dolgokat, csak hogy aztán egy lappangó vulkánnak állíthasson be, ami ha egyszer kitör akkor hullákat hagy maga után.
- Nem nevezném verekedésnek. Én nem ütöttem vissza – válaszoltam egyhangúan, de kár volt, mert azonnal jött a pszichiáter szarságával és kombinálni kezdte a dolgokat, csak hogy aztán egy lappangó vulkánnak állíthasson be, ami ha egyszer kitör akkor hullákat hagy maga után.
- Mit érzel most? – tette fel a
következő kérdését fel sem pillantva az ádáz jegyzetelésből.
- Minden egyes alkalommal
felteszi ezt a kérdést és én minden egyes alkalommal ugyanazt felelem.
Ürességet érzek – amint kimondtam rájöttem, hogy ez nem igaz. Amióta megláttam
azt a lányt, csak ő jár a fejemben. – Vagyis… találkoztam ma egy lánnyal. Igaz
nem beszéltünk egymással, de úgy érzem, hogy vele jól ki tudnék jönni. Úgy
érzem, hogy ő megértene engem – nem tudom, hogy miért voltam ezekben annyira
biztos. Számomra nagyon sokat számít az első benyomás, az a lány pedig olyannak
tűnt, amilyen én vagyok. Legalábbis nagyon hasonlónak, és nem azért mert neki is
pszichiáterhez kell járnia.
- Ez a lány… ő is az intézmény
lakója? – kérdezte a doktor, akinek a szemébe most először meglepettség
tükröződött. Nem éppen olyannak ismer, aki a társas kapcsolatok híve. Sőt a
magányt sokkal jobban szeretem, nem igazán tudom elviselni az embereket.
Sokuktól kedvem támad fegyvert ragadni és tömeggyilkossá válni. Legalábbis
ilyen gondolatok játszódnak le a fejemben. Eljátszadozok azzal a lehetőséggel,
hogy megölöm őket. De ezek a fantáziák még nem fajultak ténylegességig.
- Nem. Ő csak idejár kezelésre.
Azt hiszem – nagyon sok esély volt erre, hiszem mi mást keresne egy
elmegyógyintézetben? Ráadásul pont Briarcliffben.
- Ó… csak nem Lena Winters-ről
van szó? – nem mondtam semmit csak bólintottam. Igaz a lány nem mutatkozott be,
de hallottam, ahogyan az a pasas így szólította. – Figyelj Kyle, nem tartom jó
ötletnek, hogy Lenával barátkozz. Az a lány nagyon beteg, még ha nem is tűnik
annak – eleinte nyugodtan hallgattam, ahogyan attól az egyetlen személytől is
el akarnak tiltani, akivel jól ki tudnék jönni, de mikor úgy állította be,
mintha őrült lenne, elszakadt egy húr. Felálltam a fotelből és erőteljesen a
doki asztalára csaptam.
– Miért lenne beteg vagy őrült?
Csak azért mert más, mint a többiek? – ordítottam a pszichiáterre, akit egy
pillanatra sem lepte meg a reakcióm. Már túl régóta kezelt ahhoz, hogy
meglepődjön a dühkitörésemen.
- Nyugodj meg, Kyle. Én nem az
ellenséged vagyok. Lena disszociatív személyiségzavarban szenved – bizonyára
láthatta az arcomon az értetlenséget, mert lefordította a szakmaszlagot olyan
nyelvre, amit én is érthetek. – Ez azt
jelenti, hogy három személyisége van. Ha nem szólt egy szót sem, akkor te
bizonyára Leával találkozhattál, aki a gyengébbik alszemélyisége. Ő akkor tud
érvényesülni, hogyha depresszióba esik vagy valamilyen félelmetes helyzetbe
kerül a főszemélyiség. Lena a főszemélyiség, ő olyan, mint te, mikor éppen nem
dühöngsz. Teljesen ártalmatlan lenne és jóváhagynám azt, hogy barátkozz vele,
de ott van Lana. Ő az erősebbik alszemélyiség, aki magának akarja az
irányítást, irigy a főszemélyiségre. Ő a védelmező, aki akkor a legerősebb,
hogyha veszélyhelyzet van. Ő örömét leli mások szenvedésében, egy szociopata. Önmagára
és másokra is veszélyes. Az igaz, hogy mostanában nem próbált felszínre törni,
hála a gyógyszereknek, de bármikor újra felébredhet – a doktor úgy adta elő ezt
az egész kis magyarázatot, mintha valamilyen szörnyről lenne szó. Ahhoz kétség
sem fér, hogy rettegtek Lanától, de könyörgöm, ő mégis csak egy ember. Ha már
követett volna el gyilkosságot, akkor megérteném ezt az egész
elővigyázatosságot, de attól hogy valaki túlzottan nárcisztikus, nem kell
egyből kényszerzubbonyt adni rá és gumiszobába zárni. Az orvos további
mondandóját szinte meg sem hallottam, csupán az az egy dolog járt az eszemben,
hogy meg kell ismernem azt a lányt.
A terápia végezetével a doktor
levonta ugyanazt a diagnózist, mint minden egyes alkalommal, hogy abba a
tipikus csendes gyilkos kategóriába tartozok és, hogy addig ne is reménykedjek
a gyógyulásban, még nem tudok szembenézni a tetteimmel. A probléma csak annyi,
hogy nem érzem magam betegnek. Sőt. Még sohasem éreztem magam ilyen jól.
Kiléptem a rendelőből és fütyörészve az udvarra indultam. Az egyik sarkon
hirtelen elém lépett az a lány, aki egyszer a mai nap folyamán már letarolt.
- Lena vagyok és megszerettem
volna köszönni, hogy kiálltál értem – egyenesen a szemeimbe fúrta az övéit. Az
igéző tekintete teljesen magával ragadott és nem engedett. – Sajnálom, hogy
bántott a mostohabátyám – a kezével végigsimított a felszakadt ajkamon. Egy
ideig nem válaszoltam, csupán néztem rá. A bőre selymes volt, s az egész testem
libabőrös lett, ahogy a számhoz ért.
- Ne sajnáld. Bármikor újra megtenném – mondtam, miután elvette a kezét. – Kyle vagyok, az itteniek szerint pszichopata – nyújtottam kezet.
- Ne sajnáld. Bármikor újra megtenném – mondtam, miután elvette a kezét. – Kyle vagyok, az itteniek szerint pszichopata – nyújtottam kezet.
- Engem szimplán csak őrültnek
tartanak. Nagyon örültem a találkozásnak, Kyle – egy pillanatra sem szakította
meg a szemkontaktust, miközben kezet fogott velem.
- Meg akarlak ismerni, Lena –
mondtam minden kertelés nélkül, közben még mindig fogtam a kezét. A lány
először végigmért, aztán lassan elmosolyodott.
- Nem hallottad azt a részt,
mikor azt mondtam, hogy őrült vagyok? Nem inkább normális lányokkal kellene
barátkoznod? – felvonta az egyik szemöldökét és kissé oldalra döntötte a fejét,
az arcán játékos mosoly húzódott.
- Nem szeretem a normális
dolgokat – jelent meg egy féloldalas mosoly az arcomon. – Nem lenne szabad
találkoznom veled, de nem tilthatnak el az egyetlen olyan embertől, aki nem vált
ki undort és szánalmat belőlem – kisimítottam egy tincset a szeméből és a füle
mögé tűrtem. – Minden kezelésed után találkozzunk az udvar legvégénél lévő
padnál. Ott foglak várni – arra semmi esély sem volt, hogy nyilvános
mutatkozzunk együtt a doktor szavai után. Szerencsére a pszichopaták kreatívak.
- Ott leszek – bólintott a
lány. – Most azonban mennem kell. Drew nem láthat minket együtt – pillantott
kissé idegesen a háta mögé attól félve, hogy bármelyik pillanatban feltűnhet
ott a mostohatestvére. – Egy hét múlva találkozunk – szorította meg a kezem,
majd hátat fordított és elfutott. Addig figyeltem még el nem tűnt a látótávolságomból.
Hirtelen sarkon fordultam, s az egyik kapura néző ablakhoz siettem. Pont időben
értem oda ahhoz, hogy lássam még Lenát beszállni a járműbe. Mikor visszanézett
az épületre a tekintetünk összekapcsolódott. Integettem neki, mire ő alig
láthatóan elmosolyodott, mielőtt beült volna az autóba.
Tomboltak bennem az érzelmek,
ami nagyon furcsa volt számomra, mivel eddig nem éreztem semmi mást, csupán
ürességet. Mintha hiányozna valami az életemből. És tényleg hiányzott, de most
végre sikerült ráakadnom.
A szabadidő további részét az
udvar hátsó részén töltöttem, ahol a padon ülve cigivel a számban rajzolgattam.
A cigaretta természetesen tiltott terméknek számított, viszont aki ügyes volt,
az könnyedén megszerezhette. Egyik ápolónő a kelleténél szorosabb kapcsolatot
ápol velem. Mondjuk ki. Kúrogatom.
Nála pedig mindig van két doboz
cigaretta, amikből gyerekjáték elcsenni pár szálat. Miután megvan a cigi, már
csak arra kell vigyázni, hogy ne kapjanak el vele, mert az elég komoly
szankciókat tud maga után vonni. Az udvar ezen területén azonban nyugodtan
lehetek, mert erre nem jár senki. Legalábbis nagyon ritkán. A hosszú évek alatt
pedig már meg tudtam figyelni, hogy milyen időközönként fordul meg erre pszichiátriai
alkalmazott.
Nagyot slukkoltam a cigarettából,
a füstöt pedig lassan kifújtam. Erről a káros szenvedélyemről sosem tudtam
lemondani. Az előttem lévő lapon közben egyre inkább kibontakozott a rajz. Már
csak pár simítás és teljesen kész lesz.
A rajz Lenát ábrázolta, ahogyan
a karjaim között fekszik elvágott torokkal. A felnyitott nyaki artériából
kiözönlő vér mindent beborít. Én is tiszta vér vagyok, a kezemben pedig ott
tartom a gyilkos fegyvert.
nagyon tetszik imádom hamar hozd a folytatást.
VálaszTörlésszia:)
VálaszTörlésÖrülök neki, hogy tetszik:) Hétfőn érkezik a következő:)
Szia :)
VálaszTörlésMivel imádom Evan Peters-t és az AHS-t ,ezért nagyon megörültem , mikor megtaláltam a blogodat! A prológus, és az első fejezet az egyszerűen eszméletlen, imádtam minden egyes percét.Azt szeretem a sztoridban hogy nagyon egyedi.Nekem eszembe se jutott volna ez a hármas személyiség ami egyébként nagyon jópofa.:)
Szóval ha engem kérdezel ,folytasd minél hamarabb,mert imádooom ! <3
Ui.Láttam hogy a sztorid Wattpadon is fen van..Crybaby538 néven vagyok fent , ha megkérhetlek arra hogy átnézed az egyik fanfictionomat?Nagyon sokat jelentene nekem ha hallanám a véleményed, és tanácsokat adnál hogy mi jó mi nem jó a sztoriban!Előre is köszönöm <3
Szia!:)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik a történet és egyedinek találod. Próbálom minél hamarabb hozni a folytatást, csak sajnos mostanában nincs sok időm.:( Próbálom a lehető leghitelesebben leírni Lena személyiségzavarát.
Szerintem már bele is olvastam a történetedbe, de mindenképpen hagyok hozzászólást! Most úgyis van egy kis időm, nekiugrok:)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés