Sziasztok! Megnyitott a blog és meghoztam a történet prológusát is. Itt is köszönöm szépen azoknak, akik közreműködtek, főleg Skyler Wilsonnak, aki nem csak a sablont készítette el, de még a bétázást is bevállalta. Lehet, hogy lesznek olyan dolgok, amik a prológus után kérdéseket vetnek fel, de később mindenre választ kaptok. A véleményeknek nagyon örülök legyenek azok kérdések vagy építő kritikák. A fejezetek hetente hétfőn fognak érkezni. Kellemes olvasást!
Violet
Prológus
„Szörnyetegek még pedig léteznek. Köztünk
élnek”
Yosemite Nemzeti Park, California, Amerikai Egyesült Államok.
2010. június 18.
2010. június 18.
Lana
Winters
Kellemes júniusi este volt. Az
ég tiszta volt, nem csúfították csúnya, komor esőfelhők. Az égbolton teljes
fényében tündökölhetett a Hold és körülötte a csillagok, mint megannyi
szentjánosbogár. Hála az égitestek ragyogó fényének a környékre sem ereszkedett
sötét függöny, a természet utánozhatatlan fényével megvilágította az erdőséget.
Az idő még a késői óra ellenére is meleg volt, de az enyhe, hűvös szellőnek
köszönhetően nem volt fülledt az este. A Nap nyugovóra tértével a Yosemite Park
éjszakai állatvilága életre kelt. Apró rágcsálók igyekeztek élelmet gyűjteni kerülve
a fürkésző szárnyas ragadozók pásztázó tekintetét. Baglyok kommunikáltak
egymással vagy éppen csaptak le a magasból az áldozataikra.
A tisztás közepén lévő nagydarab
faházból hangos diszkózene szűrődött ki, az épület szinte beleremegett a
mélyláda dübörgésébe. A tábortűz körül fiatalok ültek, akik körül több tucat
üres sörös doboz vagy töményebb szeszesital már kiürült üvege hevert. Voltak,
akik éppen az egyik kidőlt tölgyről szívtak fel pár csíkot, de olyanok is, akik
gyógyszereket törtek össze vagy éppen nyeltek le egészben alkohollal kísérve.
Ahogy egyre illumináltabb állapotba kerültek, vagy teljesen kidőltek, vagy
belemerültek a testi élvezetekbe egy másik – vagy akár több – féllel. Már egy
teljesen más dimenzióban jártak, így levetkőzték minden gátlásukat, a
szégyenérzetükkel együtt.
- Undorítóak – mondtam a
mellettem guggoló férfinak, akivel az egyik dús bokor mögül figyeltük már két
órája a történéseket. – És Lena még velük akart barátkozni – felhorkantam. –
Szerintem nincs annyi alkohol a földön, hogy ő belenyúljon egy fiú nadrágjába.
– kis híján felnevettem magam, ahogyan elképzeltem itt a lányt.
- És ő még azt hiszi, hogy mind
ezt magad miatt teszed. Előbb-utóbb úgyis rá fog ébredni arra, hogy ezt értetek
csinálod és nem csak magad miatt. Valakinek ki kellett már állnia értetek és
mind a ketten tudjuk, hogy se Lena, se Lea sem tette volna ezt meg. Te vagy az
egyetlen, aki elég erős hozzá – a férfi szavai erőt öntöttek belém és a megmaradt
kételyeimet is eltörölték.
- Igazad van. Ezt értünk teszem
– bólintottam, s megszorítottam a kezemben lévő benzineskanna fülét, majd
ellenőriztem a doboz gyufát is a zsebemben, ami a pillangókésem, egy darab lánc
és egy lakat mellett lapult.
Egy újabb óra elteltével a
táborozó csapat minden tagja visszavonult a faházba, hogy eltegyék magukat
másnapra vagy, hogy még inkább beálljanak.
- Itt az idő – hallottam a
férfi hangját.
Vettem egy mély lélegzetet és lassan
felegyenesedtem. Összehúztam magam, s olyan óvatosan lopakodtam, ahogyan azt
két benzineskannával csak lehet. Miután elértem az épületet, szorosan a falához
lapulva haladtam tovább a bejárat felé. Odaérve kivettem a zsebemből a láncot,
amit átfűztem a vastag, fém kilincseken, aztán pedig egy lakattal rögzítettem.
Elég szorosra húztam ahhoz, hogy az ajtót ne lehessen kinyitni.
– Ügyes vagy, csak így tovább.
Most a kannákat – a férfi folyamatosan biztatott, mondta, hogy mit csináljak,
de ő nem segített. Lecsavartam az egyik kanna tetejét és elkezdtem
körbelocsolni az épületet. Miután ezzel végeztem elővettem a gyufásdobozomat,
aminek életre keltettem az egyik szálát. A kiszáradt fadeszkák pillanatok alatt
tűzre kaptak, ami gyorsabb iramban terjedt, mint azt gondoltam. Egy elégedett
mosoly jelent meg az arcomon, miközben megbabonázva figyeltem, ahogyan a
lángnyelvek felemésztik a házat.
– Még nem vagy kész, Lana – a férfi hangja
visszarántott a jelenbe. A másik kannát a kint hagyott ruháikra locsoltam,
amiket aztán bedobáltam az egyetlen ablakon. A benzinnel átáztatott textileket
pár újabb gyufaszál lobbantotta lángra, így már nem csak a faház külső tere,
hanem a belső is égett.
Hamarosan a bent lévők köhögni kezdtek a tüdejüket maró füsttől, kétségbeesetten rángatták a bejárati ajtót, de a lánc szorosan tartott, így nem volt esélyük kijutni. Ahogy a forró lángnyelvek nyaldosni kezdték a bőrüket, eget rengető sikoltozásba kezdtek. A levegő égett hús szagával keveredett, aminek orrfacsaró bűze volt. Mégis mit tettél Lana? Ártatlanokat öltél meg, egy szörnyeteg vagy… egy szörnyeteget csináltál belőlünk is! - üvöltött Lena a fejemben, de nem volt beleszólása a történésekbe. Most én irányítottam.
Hamarosan a bent lévők köhögni kezdtek a tüdejüket maró füsttől, kétségbeesetten rángatták a bejárati ajtót, de a lánc szorosan tartott, így nem volt esélyük kijutni. Ahogy a forró lángnyelvek nyaldosni kezdték a bőrüket, eget rengető sikoltozásba kezdtek. A levegő égett hús szagával keveredett, aminek orrfacsaró bűze volt. Mégis mit tettél Lana? Ártatlanokat öltél meg, egy szörnyeteg vagy… egy szörnyeteget csináltál belőlünk is! - üvöltött Lena a fejemben, de nem volt beleszólása a történésekbe. Most én irányítottam.
- Ugyan, Lena. Elfelejtetted
azt a rengeteg szörnyűséget, amit velünk tettek? Négy éve folyamatosan
piszkáltak, kiközösítettek minket és te még mindig őket véded? Komolyan azt
hitted egy pillanatig is, hogy befogadtak volna minket? Ennyire hülye még te
sem lehetsz! Nem csinálok semmi mást, csupán magunkat védem, és még én vagyok a
szörnyeteg? – kiabáltam a hanggal a fejemben. Lett volna más út, nem kellett volna ezt tenned… - mondta most már
jóval halkabban, beletörődve abba, hogy semmi beleszólása sincs a történésekbe.
– Lehet, hogy nem kellett volna. De a férfi azt mondta, hogy ez az egyetlen út,
hogy kamatosan fizetniük kell a tetteikért. És igaza van – válaszoltam,
miközben a mellettem álló férfire pillantottam, aki úgy tett, mintha nem lett
volna fültanúja a Lenával való veszekedésünknek. Vagy tényleg nem hallotta,
mert annyira lenyűgözték a hatalmas fájdalmat magukban hordozó lángok.
A sikoltozás közben teljesen
megszűnt, már csak a fa ropogását lehetett hallani, ahogy felemészti a pusztító
forróság.
- Itt az ideje menni Lana –
mondta, mire én csak bólintottam. Felvettem a két kannát és követtem a férfit a
sűrű erdőbe, az ellenkező irányba, mint amerről jöttünk. Nem tudtam hova vezet, de nem is kérdeztem
meg. Megbíztam benne, a mi kapcsolatunkban nyoma sem volt kételynek.
Máskülönben nem is működhetett volna.
Egy hídhoz vezetett, ami egy
népszerű horgásztó fölött ívelt át. Ahogyan hajnalodni kezdett az égbolt
sötétből egyre világosabb színekbe váltott át. Olyan volt, mint egy gyönyörű
vászon, amire a felkelő Nap a lila, rózsaszín és kék különféle árnyalatait
festette. Már egy ideje nem mozdultunk, csupán gyönyörködtünk a napkeltében.
- Mit csinálunk itt? –
fordultam a mellettem álló férfihoz, mikor az jó ideje nem mondott már semmit. –
Mennünk kellene, még a végén meglát valaki – néztem körbe, de egyelőre még egy
árva lélek sem járt erre.
- Le kell ugranod – mondta
röviden a férfi, miközben lenézett az alattunk lévő vízre.
- Tessék? – azt hittem, hogy rosszul hallok, de mikor másodjára is megismételte ugyanazt, biztosra vettem, hogy nem a fülem cseng.
- Tessék? – azt hittem, hogy rosszul hallok, de mikor másodjára is megismételte ugyanazt, biztosra vettem, hogy nem a fülem cseng.
- Ne aggódj, nem vagyunk olyan
magasan, hogy megöljön a zuhanás. A víz kicsit hideg lesz, de egyáltalán nincs
erős sodrása, ki fogsz tudni úszni a partra.
Amennyire csak tudtam
kihajoltam a korláton, a szívem hevesen kalapált már csak a gondolattól is,
hogy levessem magam a mélybe.
- Te nem jössz velem? – A
kétségbeesetten néztem a férfira, aki mindig ott volt számomra, mikor szükségem
volt rá. Már annyira megszoktam a jelenlétét, hogy bele se merek gondolni a
hiányába. Nem tudom, hogy boldogulok majd egyedül.
- Ha eljön az idő, megkereslek.
Te is tudod, hogy bárhol megtalállak. Bízz bennem, Lana. És most. Ugorj! – adta
ki a nyers parancsot, közben az egyik kezével megfogta az enyémet és
felsegített a korlátra. – Ez itt nem a búcsú Lana. Még találkozunk. – mondta,
azzal elengedte a kezem és taszított egyet rajtam, mire én magatehetetlenül
zuhanni kezdtem. A mélység kérlelhetetlenül közeledett felém. Nem sikítoztam,
nem kapálóztam, csupán behunytam a szemeimet és vártam a becsapódást.
Drágám! ♥
VálaszTörlésNagyon örültem, hogy végül kinyitottad az oldalt, hiszen ez a remek történet megérdemli, hogy nagyobb hírnevet kapjon és mások is elolvassák. Mindig is tudtam, hogy hatalmas fantáziával rendelkezel (nem is tudom miért lettünk barátok, ha nem emiatt :D), ezért olyan fordulatokat vagy képes kitalálni, ami meg sem fordult az olvasó fejében. A leírásaid egyre precízebbek, látom magam előbb a tájat, amit lefestesz, a karaktereid pedig nagyon izgalmasak, kifejezetten imádom, ha "pszicho" karakterek vannak felvonultatva, náluk izgalmasabb, aligha akad, teljesen kiszámíthatatlanok. Az pedig, hogy Lenában egyszerre több személyiség lakozik remek megoldás és gyönyörűen fested le a három különböző énjét, teljesen el lehet különítani őket. (Persze ezt a véleményt az elolvasott többi fejezet is alátámasztja!:)
További sok sikert és mindig itt vagyok, ha kell! ♥
Ölelés,
Skyler
Bébike♥
TörlésMi azért lettünk barátok, mert kellett már neked valaki, aki elviseli a hülyeségeidet.:D
Köszönöm, pedig tudod, hogy mennyire utálom a tájleírást. Ó, ebben a történetben nem sok "normális" karakter lesz, de szerintem ezt már a cím is sejteti:D
Próbálom, hogy ne folyjanak össze a személyiségek, hiszen mind merően más:)
Tudom♥
Ölelés? Mióta vagy te ilyen távolságtartó?
Puszi,
Violet
Üdv. Facebookon keresztül jutott el hozzám a történeted. Bár van némbi szóismétlés, igazán élvezhető. Egyetértek Skyler W.-vel, teljesen el tudom képzelni a tájat, szinte éreztem is a lángoló fa melegét. Érdekes ez a 3az1-ben lány, kíváncsi vagyok a további fejleményekre. Amúgy megjegyezném: Én ellenem elkövetett bűn nélkül is felégettem volna azt a csapat idiótát xd
VálaszTörlésSzia:)
TörlésÖrülök, hogy tetszik a történet. Sajnos a szóismétléssel mindig élet-halál harcokat vívok, mert néha annyira próbálom elkerülni, hogy a végén értelmét veszti vagy túl bonyolult lesz a mondat.
Haha, akkor szerintem neked szimpatikus lesz Lana karaktere:D
Szia!
VálaszTörlésŐszinte leszek: fenntartásokkal kezdtem bele a blog olvasásába. A fülszöveg alapján nagyon kevert AHS-fanfictionnek hittem, aminek a minősége és egyedisége a béka segge alatt van. DE. Kellemesen csalódtam.
Jól írsz, szép a tájleírás, bár még van mit gyakorolni. Érdekes, hogy szegény lány hasadt személyiséggel rendelkezik, remélem, használod is, mert tele van lehetőségekkel.
Egyetlen kivetnivaló a nevek. Egy kicsit túl sok az AHS-név. Mondjuk ha Doris Berry, Dorothy Berry és Dori Berry lenne a főszereplő neve, akkor nem hajazna ennyire a sorozatra. Ne vedd sértésnek, csak egy javaslat.
Nagyon jó eddig a sztori, olvasom is tovább! ;)
Ölel: Bogi